Diszkont
Marosvásárhelyről is indít járatokat a Ryanair
Marosvásárhelyről is indít járatokat az ír Ryanair diszkont légitársaság - jelentették be szerdán az erdélyi városban.
2013.01.16 21:30MTIEurópa legnagyobb diszkont légitársasága április végén, illetve május elején indítja első brüsszeli és pisai járatát az erdélyi repülőtérről heti négy alkalommal - közölte Kate Serry, a Ryanair fejlesztési igazgatója. Terveik szerint az idén 30 ezer utast fognak szállítani a két marosvásárhelyi járaton. A légitársaság becslése szerint a Romániából induló és az oda érkező járataikon összesen 80 ezer utast szállítanak 2013-ban.
A repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat és a légitársaság öt évre kötött szerződést.
A Kolozsvártól 110 kilométerre lévő erdélyi város repülőterének tavaly 305 ezer utasa volt, a létesítményt működtető önkormányzat 400 ezerre akarja növelni az idén ezt a létszámot.
A Ryanair a második diszkont légitársaság a Wizz Air után, amely a marosvásárhelyi repülőtérről indít járatokat. Az ír társaság romániai úti céljai között eddig csak a Fekete-tenger parti Konstanca város szerepelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06