Január közepétől
Jelentősen csökkenti budapesti járatait a Ryanair
Január 10-től 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait a Ryanair, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre.
2012.11.22 12:16MTIAz intézkedéssel 10 útvonal szűnik meg, és 800 ezerrel csökken az utasok száma. Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója közölte azt is, hogy a tájékoztatót követően újra tárgyalóasztalhoz ül a repülőtér vezetőivel. A tervek szerint megszüntetik a badeni, a birminghami, a bolognai, a düsseldorfi, a krakkói, a lübecki, a malagai, a müncheni, az oslói és a szaloniki járatot. A vezérigazgató elmondta, hogy a Malév megszűntekor, az idén februárban évi 2 millió utast ígértek.
Felajánlották - a költségcsökkentés fejében - hogy évi 2,7 millió utast szállítanak Budapestről, de erre érdemi választ nem kaptak. Kifogásolta azt is, hogy a fapados járatok utasainak a repülőtéren egy felállított sátorban kell várakozniuk, ahol nincs semmiféle szolgáltatás. Jelezte: számításaik szerint a repülőtér 800 dolgozót kényszerül elbocsátani azzal, hogy a Ryanair 800 ezer fővel, 1,2 millióra csökkenti az utasok számát. Január 10-től a Budapesten állomásozó Ryanair gépek száma 5-ről 3-ra csökken.
Az útvonalaik száma 30-ról 20-ra mérséklődik, és a heti járatok száma 280-ról esik 170-re. A járatok 20 útvonalon ritkábban járnak majd. A vezérigazgató a tájékoztató végén hangsúlyozta, hogy ha a Budapest Airport tulajdonosa, a Hochtief hajlandó a szolgáltatási költségei csökkentétére - akár úgy is, hogy a Ryanair növeli az utasok számát - akkor csak ideiglenes lesz a járatszám-csökkentés.
Michael O'Leary kifogásolta a magyar légügyi hatóság döntését is, amellyel 20 százalékkal növelte a légi irányítás díját. Tájékoztatott arról is, hogy a cég az idei profit előrejelzést 400 millió euróról 500 millióra növelte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06