Téli menetrend
Novembertől új járatokat indít a Ryanair Budapestről
A Ryanair a téli menetrendben új járatot indít Budapestről Frankfurtba, és bővíti a londoni, illetve eindhoveni járatainak számát novembertől.
2012.08.02 17:10MTIStephen McNamara, a légitársaság kommunikációs igazgatója elmondta: novembertől Frankfurtba heti négy, Londonba az eddigi 14 helyett 21, Eindhovenbe négy helyett hét járatuk közlekedik majd Budapestről. A téli menetrendben várhatóan két, Budapestről induló németországi járatukat szüntetik meg, a lübeckit, illetve a memmingenit. A Ryaniar Budapestről 31 útvonalon közlekedik, 11 országot érintve.
Az igazgató kifejtette: arra számítanak, hogy a budapesti járataikon évente kétmillióra növelik utasaik számát. Hozzátette: napi 1500 járattal közlekednek Európában, járataik 93 százaléka időben érzik, és a meghirdetett járataik 99,6 százaléka el is indul. Számításuk szerint az idén 79 millió utast szállítanak repülőikkel.
Stephen McNamara kiemelte: az Eindhovenbe induló budapesti járatukra akciót hirdettek, augusztus 3. és augusztus 7. között 99 forintért adják a jegyeket meghatározott feltételek mellett. A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint a Ryanair készpénztartaléka mintegy kétmilliárd euró, az idén várhatóan 400-440 millió euró nyereséget ér el a légitársaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


