Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt
Tizenötmillióra bírságolta a Ryanairt a versenyhatóság
Tizenötmillió forint bírságot szabott ki a Ryanair Limitedre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a kedvezményes repülőjegyeket népszerűsítő kampányában valótlan tájékoztatást adott a fogyasztóknak, illetve legfontosabb szerződéses feltételeit nem tette magyarul is hozzáférhetővé.
2013.04.18 15:27MTIA GVH csütörtöki közleménye szerint a Ryanair a Malév csődjét követően, 2012. február 3. és 29. között televíziós és rádióreklámokban, újságokban, valamint a honlapján megjelent tájékoztatásaiban kedvezményes áron kínálta repülőjegyeit.
A versenyhatóság megállapította, hogy a vállalkozás tájékoztatásaiban nem megfelelő módon hívta fel a fogyasztók figyelmét a jegyvásárlással járó járulékos költségekre (az úgynevezett foglalási adminisztrációs díjra). A Ryanair azon állítása sem felelt meg a valóságnak, hogy a hirdetett kedvezményes jegyárak valamennyi Budapestről indított úti cél esetében igénybe vehetők, mivel a kedvezményes jegyeket csak néhány, kampányonként eltérő, meghatározott úti célra lehetett igénybe venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


