Devizahitelek
A bankszövetség nem kapott visszajelzést a kormánytól
A Magyar Bankszövetség egyelőre nem kapott visszajelzést a kormánytól a devizahitelekkel kapcsolatban benyújtott javaslataira.
2013.08.29 01:30MTIA bankszövetség a kormányzattal folytatott tárgyalások keddi fordulójára két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztett elő. Három fő eszköz kombinációját vizsgálta meg a szövetség: a kedvezményes árfolyamon történő átváltás (forintosítás), a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem lehetséges kombinációit, és a két optimálisabb verziót tették le a kormány asztalára - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek szerda este.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a Magyar Bankszövetség javaslata tárgyalási alapként szolgálhat a devizahiteles mentőcsomagról szóló egyeztetések során. Varga Mihály erről az M1 Híradójában beszélt kedden. Úgy fogalmazott: a javaslat tárgyalási alapként szolgálhat, bár a szövetség nyilvánvalóan arra törekedett, hogy a bankok pozícióját próbálja meg levédeni. A miniszter szerint bármilyen megoldást is találnak, az csak olyan lehet, ahol közösen, "nagyjából arányosan" vesznek részt a felek a terhek csökkentésében.
Sütő Ágnes szerdán azt mondta, a bankszövetség kész a tárgyalások folytatására, a további szakmai egyeztetésekre. A kommunikációs vezető az MTI érdeklődésére közölte, hogy csütörtökön nem készülnek következő tárgyalási körre, a miniszter és a bankszövetség elnöke várhatóan telefonon egyeztet majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


