Megkezdődtek az egyeztetések
Devizahitelek - Varga a bankszövetség elnökével tárgyalt
Megkezdődtek az egyeztetések a kormány és a bankok képviselői között a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelek kivezetésének lehetséges megoldásáraiól.
2013.07.31 12:16MTI
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Patai Mihályt, a Magyar Bankszövetség elnökét - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t.
A közlemény szerint a miniszter és a bankszövetség elnöke az első találkozón sikeresen tisztázta "a lakáscélú devizahiteles problémák" rendezésének alapelveit. Ismertették azokat a javaslatokat, "amelyek mentén a csaknem 570 ezer deviza jelzáloghitel-szerződés kezelése elképzelhető" - közölte az NGM.
A megbeszélésen rögzítették, hogy az elmúlt években hozott intézkedések - az árfolyamgát bevezetése, a végtörlesztés, a kedvezményes forintosítás, a nemzetközi eszközkezelő létrehozása, az ügyfélsegítő programok beindítása - több százezer ügyfél számára jelentett pozitív változást, de minden ügyfélre kiterjedő, teljes körű eredményt nem hozott - áll a közleményben. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a megbeszéléseket reális határidőn belül célszerű lezárni, mivel az indokolatlan bizonytalanság kihathat nemcsak a pénzügyi rendszer működésére, hanem a gazdaság más folyamataira is - közölte az NGM.
A találkozó végén megállapodtak abban, hogy a lehetséges megoldási javaslatok kidolgozása érdekében folyamatosan egyeztetnek az elkövetkezendő hetekben is - zárul a tárca közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


