Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
NFH: továbbra is komoly gondok vannak a gyermekcipőkkel
Idén 19 pár gyermekcipőt vizsgáltak, és mindössze 3 pár felelt meg teljes egészében a biztonsági előírásoknak.
2013.08.11 10:11MTI
Fotó: MTI, archív
Továbbra is sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata, ezért szükségesnek látják e területen az újabb ellenőrzéseket e termékcsoportnál. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közleménye szerint az idén 19 pár gyermekcipőt vizsgáltak, és mindössze 3 pár felelt meg teljes egészében a biztonsági előírásoknak. Az ellenőrzést azért tartották szükségesnek az idén is, mert a korábbi, 2009-ben és 2012-ben folytatott laboratóriumi vizsgálatokban is magas volt a kifogásolási arány.
Az idén 19 termékmintát vizsgáltak: 6 pár szandált, 2 pár vászoncipőt, 4 pár félcipőt, 1 pár papucsot és 6 pár kislány alkalmi félcipőt.
A vizsgálat alapján a fogyasztóvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermekcipőkön a nem megfelelően rögzített gyöngyök, flitterek, lelógó részek, rojtok, zsinórok fulladásveszélyt jelentenek, balesetet okozhatnak. A merev, kemény talpszerkezetű és hegyes orr-rész kialakítású gyerekcipők pedig akadályozzák a gyermekláb egészséges fejlődését, maradandó deformációt okozhat.
A vizsgálat kimutatta, hogy 16 pár gyermeklábbelinél a díszítőelemek leválásához szükséges erő az előírt érték alatt volt, használat során a kisgyermekek ezeket a díszítéseket könnyen leszedhetik a lábbeliről, amelyek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek.
A szakemberek a nem megfelelő formakialakítást 6 pár lábbelinél kifogásolták leginkább a merev, kemény járótalp és elkeskenyedő orr-rész, illetve 1 terméknél a merevítő elemek hiánya miatt.
Az azonosító jelölést - például a modellszámot - 1 papucs kivételével megfelelően tüntették fel, ezzel szemben a gyártó adatait mindössze 1 pár cipőn, az importőrt 2 pár terméken írták ki. A felhasznált anyagokat 14 pár lábbelin megfelelően jelölték, 2 terméken egyáltalán nem tüntették fel, 3 mintán pedig nem a valós összetételnek megfelelő információt tették közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


