Sürget az idő
Újabb egyeztetés a reklámadóról
Amennyiben a kormány ragaszkodik korábbi elképzeléséhez, a törvény elfogadását nem halaszthatja az őszi ülésszakra, mert a 2013-as adóelőleget augusztus 20-ig, illetve november 20-ig meg kellene fizetniük az érintetteknek.
2013.06.27 06:55MTIA Napi Gazdaság értesülései szerint csütörtökön újabb egyeztetés lesz a tervezett reklámadóról: a mostani lesz a második alkalom, amikor Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár tárgyalóasztalhoz ül az érintettekkel. A jogszabály tervezetét a kormány még nem nyújtotta be a parlamentnek.
A kormány részben a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében tett lépésnek tekinti a reklámadó bevezetését, részben a közteherviselés jegyében akarja kivetni a kabinet szerint jelentős nyereséget termelő médiaszektorra az új terhet.
A tervezet szerint egymilliárd forintos bevételig nem kellene adót fizetni, egy- és ötmilliárd forint között a reklámbevétel egy százaléka lenne az adó, öt- és tízmilliárd forint között tíz, ezen felüli reklámbevétel után pedig húsz százalékot kellene fizetni.
A top-92 médiaszolgáltató nettó árbevétele jelentősen, 248 milliárd forintról 234 milliárd forintra csökkent 2012-re, a Whitereport.hu mediabrowserben szereplő médiavállalatok közül 2011-ben még 43 társaság nettó árbevétele volt egymilliárd forint feletti, tavaly a 92 cég közül 34 volt e szint felett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06