Nem lehet trükközni
Nincs kiskapu: elkerülhetetlen a reklámadó
A reklámadó átirata szerint nemigen lehetne kikerülni a közterhet. Egymilliárd forint felett mindenki fizet, akiknek van reklámbevétele.
2013.06.11 10:52Napi GazdaságA kormányzat azon van, hogy bezárjon minden kiskaput a médiavállalkozások előtt, így azok nem tudnak kibújni a majdani reklámadó megfizetése alól. A legújabb elképzelés szerint ugyanis a kormányzat a kapcsolt médiavállalkozásokra is kiterjesztené a reklámadó-fizetési kötelezettséget − legalábbis ez derül ki a Napi Gazdaság birtokába jutott, de meg nem erősített tervezetből.
Az indoklás azt mondja: mindezt annak érdekében tenné meg a kormányzat, hogy a fizetendő adót az adóalanyok szétdarabolásával ne lehessen csökkenteni (részben vagy egészében megkerülni). A javaslat a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényt „hívja segítségül”. Ezek alapján állapítanák meg az ilyen vállalkozások adófizetését, és eszerint az összeszámított adóalap után kellene az adót kalkulálni.
Az adó mértéke a korábbi tervezethez képest nem változna, vagyis egymilliárd forintig nem kellene adót fizetni, egy- és ötmilliárd forint között a reklámbevétel egy százaléka lenne az adó, öt- és tízmilliárd forint között tíz, ezen felüli reklámbevétel után pedig húsz százalékot kellene fizetni. A kapcsolt vállalkozási adónál az egyes adóalanyok a kiszámított adót olyan arányban viselik, „amilyen arányt a saját adóköteles nettó árbevételük az összes nettó árbevételen belül képvisel”. A korábbi változat szerint a cégek megtehették volna, hogy társaságukat számos kis cégre darabolják.
Újdonság az is, hogy részletesen nevesítik az adó alanyát, így például a médiatörvény szerint Magyarországon letelepedettnek minősülő médiatartalom-szolgáltatóra vonatkozik a jogszabálytervezet. Fizetniük kéne azoknak is, akik nem tartoznak az előbbi körbe, de napi műsoridejüknek legalább felében magyar nyelvű médiatartalmat adnak, s az legalább az ország felében elérhető.
Az adó alanya továbbá a sajtótermékek kiadója, illetve a szabadtéri reklámhordozó (óriásplakát), sőt azokra a lakóközösségekre is „gondolt” a jogszabály, amelyek az ingatlanjaikon reklámokat helyeznek el, az ebből származó bevétel után is adózni kellene. Információink szerint az egyeztetések még nem fejeződtek be az érintettek között a tervezetről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


