Inflációs veszély van
Szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér emelés kapcsán
A Népszabadság által megkérdezett gazdasági szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér esetleges megemelésével kapcsolatban, ami a segély esetleges csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben.
2008.07.04 07:37MTIA lapnak nyilatkozva Hegedűs Miklós, a Gazdasági Kutató Intézet ügyvezető igazgatója azt mondta: most nem lát lehetőséget a minimálbér megemelésére. Már csak azért sem - magyarázta -, mert inflációs veszély van, az emelés pedig a bérszínvonalat feljebb tolná. Úgy vélte, a segélyek összegének csökkentésétől a foglalkoztatás jelentős növekedése nem várható.
Hasonló álláspontot képvisel Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Szerinte kisebb mértékű minimálbér-emelésre van ugyan lehetőség, de akkorára, amely szignifikáns különbséget jelentene a segély összegéhez képest, nincs. Sőt - hangsúlyozta a Népszabadságnak - súlyos károkat okozna egy ilyen mértékű emelés, növelné például a munkanélküliek számát.
"A korábbi, erőltetett minimálbér-emelés komplett szakmákat tett tönkre, a hazai textilipart például teljesen kiirtotta. Egyetértek azzal, hogy a minimálbér és a segély összegét el kell távolítani egymástól, akár harmincszázalékos mértékig is. Szerintem a megoldás a már meglévő szabályok szigorúbb betartásában rejlik, illetve abban, hogy a munkaképeseket munkára kell bírni, akár a segély csökkentésével is" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


