Pályázat
Trafik - Tulajdonos: vesztese is lehet a törvénynek a Continental
Nem tudja, hogy hány, állítólag a Continental "cégcsoporthoz köthető" magánszemély nyert a trafikpályázaton, de a száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás akár vesztese is lehet az új rendszernek - nyilatkozta Sánta János tulajdonos.
2013.05.02 10:29MTIAz üzletember a delmagyar.hu-n csütörtökön megjelent interjúban úgy fogalmazott: a Continental Dohányipari Zrt.-nek nincs pontos nyilvántartása az állítólag a "cégcsoporthoz köthető" nyertesekről. A cégcsoportnál több mint ötszázan dolgoznak, és közülük, illetve családtagjaik közül is biztosan sokan nyújtottak be pályázatot. De sokakat nem érdekelt ez a lehetőség, illetve azok közül sem nyert mindenki, aki pályázott.
Sánta János úgy fogalmazott, nem érti, mi a probléma azzal, ha valaki dolgozóik közül nyert. Nem volt tilos a dohányiparban dolgozók számára, hogy elinduljanak a pályázaton.
Az üzletember szerint a multinacionális vállalatok nem szeretnék, ha bevezetnék az új rendszert. E cégek éveken keresztül rengeteg polcpénzt fizettek ki. Megvették "kilóra" a kiskereskedőket, hogy csak az ő termékeiket árulják, más kisebb és nagyobb gyártók pedig ne kerüljenek fel a polcra. Úgy pedig nagyon nehéz eladni egy terméket, hogy a fogyasztó nem találkozik vele - tette hozzá.
Ha a versenyhátrány csökkenése miatt a Continental márkáinak forgalma 20 százalékot emelkedne, dohánypiaci részesedésük akkor is csak 6 százalékra nőne a jelenlegi 5-ről. A vállalkozó szerint "a csökkenő fogyasztást figyelembe véve - ez a kormányzat célja a trafiktörvénnyel - maga lenne a csoda".
Sánta János kifejtette, több mint 1400 - zömében vidéki - koncesszió nem kelt el. A Continental termékeit pedig inkább vidéken vásárolják. Ha ezekre a helyekre nem pályázik senki, akkor ott gyakorlatilag nem lesz dohánytermék, így a vállalkozás igen nagy vesztese lehet a trafiktörvénynek, mert fogyasztók nem tudnak hozzájutni termékeikhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


