Jó termés várható
Fazekas Sándor: közepes, vagy annál jobb termést ígér a búza
Közepes, vagy annál jobb termést ígér nyárra a búza a jelenlegi fejlettségi állapota alapján.
2013.04.29 00:27MTIFazekas Sándor hangsúlyozta: gyönyörű a határ, a búzatáblák is szépen mutatnak. Emlékeztetett: egy népi megfigyelés szerint, ha búzaszentelőre eléri a növény azt a magasságot, hogy a fürj képes elbújni benne, akkor jó termés várható. Márpedig most a búzatáblák többségéből a fácán sem látszik ki – tette hozzá.
A miniszter szerint bár az országszerte mintegy 1,2 millió hektáron elvetett kenyérgabona még sokat „alszik kint”, a növény jelenlegi fejlettségi állapota alapján közepes, vagy még annál is jobb termést arathatnak idén nyáron a gazdák.
Jelezte: a belvíz összesen mintegy 300.000 hektárt érintett, amelynek fele szántóterület. Az itt kipusztult növénykultúrák miatti veszteségek ellentételezéseként számíthatnak az agrár-kárenyhítési alap által nyújtott segítségre a termelők - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy aszály ugyan még nincs a földeken, ám az elmúlt két hét csapadékhiányos időjárása miatt a májusi eső valóban aranyat érhet a vetéseknek.
A tárcavezető az országos búzaszentelési ünnep keretében Tiszafüred határában tartott ökumenikus búzaszentelő szertartást követően arról beszélt: ez az az alkalom, amikor ember és természet egymásra talál. Felidézte: ezt a földet több mint ezer éve művelik magyarok és azóta adunk hálát mindennapi kenyerünkért is. Fazekas Sándor aláhúzta: fontos, hogy napjainkban is képesek legyünk megélni ünnepeinket, visszatekinteni a múltba és összekapaszkodni a nemzet megmaradásáért, illetve munkánk sikeréért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


