0,3 százalékkal alacsonyabb a vártnál
Lassult a kínai gazdasági növekedés
A várt 8 százalékkal szemben 7,7 százalékra lassult a kínai gazdaság éves növekedése az év első negyedében a tavalyi év utolsó három hónapjában mért 7,9 százalékról - jelentette be a kínai központi statisztikai hivatal hétfőn.
2013.04.15 09:12MTIA lassuló ütem elsősorban a globális gazdaság szintén lassú felépülésével függ össze, s a fejlett országokba irányuló kivitel továbbra sem bíztató - magyarázta a hivatal szóvivője, Seng Laj-jün.
Jelezte, hogy az új kormány a minőségi gazdasági növekedésre összpontosít, s úgy vélte, a mérséklődő növekedés jobb lehetőséget teremt arra, hogy a gazdaság függőségét az exportról és a beruházásokról a fogyasztás irányába tereljék, a vállalatok pedig folytassák a szükséges szerkezetátalakítást. A frissen közölt adatokból az derült ki, hogy a fogyasztás 4,3 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez.
Az első negyedéves GDP adat ugyan elmaradt a közgazdászok 8 százalékos előrejelzésétől, de Seng szerint semmi ok az aggodalomra, az éves 7,5 százalékos növekedési cél tartható lesz.
Az ipari termelés az első három hónapban 9,5 százalékkal bővült éves összehasonlításban, növekedési ütemét tekintve 2,1 százalékponttal alacsonyabb volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Az állóeszköz beruházások a tavalyi év azonos időszakához képes ugyanolyan szinten, 20,9 százalékkal nőttek.
A fogyasztás 12,4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, növekedésének üteme visszaesett a tavalyi negyedik negyedéves 14,8 százalékról.
A kínai makrogazdasági adatok máris éreztették negatív hatásukat az ázsiai tőzsdéken, illetve a Brent olaj piacán.
A kínai gazdaság 2012-ben 7,8 százalékos növekedést produkált, 1999 óta a leggyengébbet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


