Stratégiai dokumentum
Kész a Fehér könyv: tartásdíj-kalkulátort készítene a KIM
Kamat-, tartozás- és tartásdíj-kalkulátor kialakítását is javasolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő úgynevezett Fehér könyvben, vagyis abban a stratégiai dokumentumban, amely az egy év múlva hatályba lépő kódexhez kapcsolódó jogszabályok megalkotását segíti.
2013.04.02 12:28MTIA társadalmi vitára bocsátott kiadványt kedden tette közzé a KIM a kormányzati honlapon, és április 16-ig várja hozzá az észrevételeket. A dokumentum azt hivatott elősegíteni, hogy az új Ptk. hatálybalépésének időpontjában - azaz 2014. március 15-én - a kapcsolódó jogszabályok tartalmilag összhangban legyenek a kódexszel, hivatkozásaik megfeleljenek az új Ptk.-nak, és a megváltozott jogszabályi környezethez szükséges információk hatékonyan eljussanak a jogalkalmazókhoz - olvasható a kormány honlapján megjelent tájékoztatóban.
A cél a magánjog zavartalanságának biztosítása - írja a Fehér könyv, amelyben javaslatot tesznek több, a jogalkalmazás megkönnyítését szolgáló kiegészítő eszközre is. Ezek között van egy kamat-, illetve tartozáskalkulátor kifejlesztése, amely segítségével a felhasználó kiszámíthatná a kiválasztott napon fennálló teljes tartozás összegét és annak összetevőit.
Emellett felvetik egy tartásdíj-kalkulátor létrehozását is, amellyel kapcsolatban felidézik, az új Ptk. bevezeti annak lehetőségét, hogy a bíróság ítéletében úgy rendelkezzen: a tartásdíj évente a következő év január 1-jétől a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével - külön intézkedés nélkül - változzon.
A jogalkalmazók azonban jelezték: ez a rendelkezés várhatóan gyakorlati problémákat okoz majd, mert az éves fogyasztói árindex közzététele nem történik meg január 1-jén, így annak időpontjáig sem a jogosult, sem a kötelezett nem tudja, hogy az év első napjától pontosan mekkora a tartásdíj összege.
Annak érdekében - folytatódik a Fehér könyv -, hogy a tartásdíj kiszámítása és a tartozás pontos összegének meghatározása ne okozzon minden évben újabb jogvitákat, célszerű lenne kifejleszteni a kalkulátort.
A minisztérium álláspontja szerint ezek a kalkulátorok akkor töltenék be maradéktalanul funkciójukat, ha azokat a KIM fejlesztené ki és helyezné el a hivatalos honlapon. Perbeli alkalmazásuk pedig jelentősen könnyítené a felek és a bíróság helyzetét is - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06