Új Ptk.
Répássy: történelmi jelentőségű az új kódex elfogadása
Történelmi jelentőségű eseménynek tartja az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hétfői parlamenti elfogadását az igazságügyi államtitkár.
2013.02.12 11:43MTIRépássy Róbert keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az első demokratikusan elfogadott kódex a hétfőn jóváhagyott, amit több mint egy évtizedes előkészítő munka és egy féléves országgyűlési vita előzött meg. A több mint két tucat jogtudós részvételével előkészített új, mintegy tízezer szabályt tartalmazó Ptk. jelentősége abban áll, hogy kiterjeszti a szabadságjogokat, megerősíti az egyén önrendelkezési jogát - mondta az államtitkár.
Megjegyezte, hogy a kabinettől nem érkeztek a jogszabályhoz olyan módosító javaslatok, amelyekkel ne azonosult volna a kodifikációs bizottság elnöke. A 2014. március 15-i hatálybalépést Répássy Róbert úgy értékelte, hogy keresve sem lehetne jobb időpontot találni, mint a polgári forradalom évfordulóját.
A tájékoztatón Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja rendkívüli változásnak nevezte, hogy a családjogi törvény bekerült a Ptk.-ba. A családjogi könyv alapelvei közé sorolta a házasság, a család, a kiskorú gyermek védelmét, valamint a házastársak egyenjogúságának elvét.
A politikus azt mondta, a - kötelmi jog között szabályozott - élettársi kapcsolatok esetében sem csorbult semmilyen jog, hiszen "az élettársak joga még inkább kiteljesedett" azzal, hogy ha gyermeket vállalnak, akkor megilleti őket mind a lakhatással, mind pedig a tartással kapcsolatos jogi előny. A regisztrált élettársi kapcsolatról szólva Mátrai Márta emlékeztetett, hogy az nem került be az új Ptk.-ba, ugyanis eddig sem volt része, mert egy külön jogszabály rendezi.
Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tavaly decemberben kihirdetett határozatával megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit, Répássy Róbert úgy reagált: megvizsgálták az Ab-határozatot, és úgy ítélték meg, a testület nem hozott olyan rendelkezést, amely érintené a Ptk. szabályozását.
Kérdésre válaszolva ő is hangsúlyozta, hogy az élettársak jogi szabályozása a jelenleg hatályos szabályokhoz képest nem változott, sőt közös gyermek esetén erősödött az élettársi kapcsolat jogi elismerése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06