A szigorú takarékosság ellenére
A görögök többsége továbbra is európárti
Görögországban a felnőtt lakosság kétharmada támogatja az euróövezetben maradást a nemzeti valuta felélesztése helyett, az évek óta szigorodó állami takarékosság ellenére, amely az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentőprogramjának egyik feltétele.
2013.03.31 18:11MTIVasárnap két közvélemény-kutatás jelent meg a görög sajtóban, mindkettő az utóbbi napokban készült, amikor a ciprusi mentőprogram összeállítása emlékeztette a görögöket a tulajdon sorsukra: ők 2010. május óta vannak az EU és az IMF pénzügyi lélegeztető gépén.
Az egyik felmérés szerint, amelyet a Marc társaság készített, a megkérdezetteknek a 63,5 százaléka ragaszkodott az euróövezethez, 29,8 százaléka örülne a görög drachma újjászületésének, 6,7 százalék pedig nem tudta, mit feleljen.
Az MRB Hellas készítette másik felmérés szerint a megkérdezetteknek a 20,4 százaléka felelt igennel arra a kérdésre, hogy az ország "maradjon-e az euróövezetben, és hajtsa-e végre az EU-val és az IMF-fel egyeztetett reformtervet, mert más megoldás nincs", további 58,3 százalékuk pedig úgy vélte, hogy az ország "maradjon az euróövezetben, de a mostanitól eltérő gazdaságpolitikával, ami megvalósítható".
Ebben a felmérésben 16,5 százaléknyian mondták, hogy Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és 4,8 százalék volt a tanácstalanok aránya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


