Nem a betétesek!
Spanyolország a bankoktól szed adót a betétek után
A spanyol bankok ettől az évtől 0,2 százalékos adót kötelesek fizetni a náluk elhelyezett betétek után - közölte szerdán Cristobal Montoro kincstárügyi miniszter.
2013.03.20 16:54MTIMontoro a spanyol parlamentben sietett világossá tenni, hogy az adót nem a betéttulajdonosok, hanem a bankok fizetik meg, ellentétben az időközben elvetélt ciprusi tervvel, amely az adó mértékével a betét összegét csökkentette volna. Ilyen adó bevezetéséről Spanyolországban szó sincs - hangsúlyozta a miniszter.
Az új adó a tartományok által kivetett hasonló adók helyébe lép, és a bevételből a tartományi kormányokat kompenzálják kiesett adóbevételeik után.
A spanyol gazdaság az idén várhatóan a korábban prognosztizáltnál jobban zsugorodik, és Mariano Rajoy miniszterelnök a parlamentben jelezte, hogy a kormány módosítani fogja a GDP alakulására vonatkozó előrejelzését.
"Kétségkívül vannak tényezők, amelyek arra köteleznek minket, hogy változtassuk meg prognózisunkat" - mondta Rajoy.
A szakértők széles köre azt várja, hogy a kormány a korábban jelzett 0,5 százalék helyett már a hazai össztermék 1,5 százalékos csökkenésével számol az idén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


