Az erős nemzeti valutának hála nincs olajválság
Kelet-Európa eddig megúszta az olajsokkot
Az erős nemzeti valuták egyelőre megvédték a közép-kelet-európai országokat az olaj erőteljes drágulásának negatív hatásaitól, kérdés azonban, hogy meddig - áll a Reuters elemzésében.
2008.06.23 14:52MTIMivel az infláció rekord magasságokba szökött Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, a központi bankok kamatot emeltek, ami viszont - a kedvező gazdasági növekedéssel párosulva - arra indította a befektetőket, hogy koronába, zlotyba és forintba fektessék a pénzüket. A három ország nemzeti valutája egyrészt abból profitált, hogy az euró árfolyama az év eleje óta 6 százalékkal emelkedett a dollárhoz képest, de maguk is erősödtek az euróval és a dollárral szemben: a forint 5,89 százalékkal, a zloty 6,61 százalékkal, a cseh korona 9,08 százalékkal.
A dollár esetében még nagyobb mértékű volt az erősödés: a forintnál 11,59, a zlotynál 12,28, a cseh koronánál 14,65 százalék. A közép-kelet-európai térségben nőtt ugyan az általános árszínvonal a nagyobb bérkiáramlás, illetve a központi áremelések miatt, az olaj drágulásának hatása nem szembetűnő - mondják az elemzők. A helyzet azonban nem ennyire rózsás, mert az igaz, hogy a benzin drágulása visszafogott volt ezekben az országokban, de a dízel követte a nemzetközi ártrendet.
Emiatt számos országban - köztük Magyarországon is - a fuvarozók az áremelkedést ellensúlyozó intézkedéseket sürgetnek kormányaiknál. A Reuters elemzése arra is kitér, hogy bár az erős valuták eddig megkímélték a kelet-európai országokat az olajválságtól, ott van még az élelmiszerek jelentős drágulása, ami igencsak aggasztja a fogyasztókat, ezért az elemzők szerint az olaj drágulásának e másodlagos hatása már óvatosságra int a túlzott várakozásokkal kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


