Komoly tartozást halmoztak fel
Lekapcsolták a közvilágítást Tarnabodon
Lekapcsolták a közvilágítást a "befogadó faluként", illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat "referenciatelepüléseként" is ismert Heves megyei Tarnabodon, miután a község önkormányzata 1,8 millió forintos áramdíjtartozást halmozott fel.
2013.03.07 16:29MTIPető Zoltán (MSZP) polgármester azt mondta, hogy a nyolcszáz lakosú, halmozottan hátrányos helyzetű településnek egyelőre reménye sincs a számla kiegyenlítésére.
Közlése szerint az áramszolgáltató korrekt volt az önkormányzattal szemben: részlet-, illetve halasztott fizetést is felajánlott, ám a falunak nincs pénz a számláján. A polgármester ennek okaként a segélyezettek kirívóan magas számát jelölte meg, a településen ugyanis száznegyvenen részesülnek foglalkoztatáshelyettesítő támogatásban, illetve rendszeres szociális segélyben.
A falunak gyakorlatilag nincs iparűzésiadó-bevétele, és gépjárműadó is alig folyik be - tette hozzá. Közlése szerint múlt év decemberében kaptak utoljára úgynevezett önhiki - önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó - támogatást, ám a pénz elment rezsitartozásokra és segélyekre. Az iskolát és az óvodát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti, így nincs veszélyben a gyerekek oktatása.
A közvilágítás hiánya miatt a rendőrség megerősített szolgálatot lát el a településen - mondta Pető Zoltán. Ebben a helyzetben levélben fordultak a Belügyminisztériumhoz, de a tárca semmilyen segítséget nem ajánlott - jegyezte meg a polgármester. A településen a néhány évvel ezelőtt útjára indított "befogadó falu" program keretében hajléktalan fővárosi családoknak nyújtottak lakhatást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az iskola és az óvoda mellett játszóházat és egy elektronikai bontóüzemet is működtet a faluban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


