A Colosseum a minta
MSZP-MSZDP: a főpolgármester vasárnap kapcsoltassa le a Parlament díszkivilágítását!
Az MSZP és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert (Fidesz-KDNP), hogy vasárnap, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján - a római Colosseum elsötétülésével egy időben - kapcsoltassa le a Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását.
2013.01.25 12:07MTIHorváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezetője és Schmuck Andor, az MSZDP elnöke nyílt levelet küldött Tarlós Istvánnak, melyet pénteken az MTI-hez is eljuttattak. Ebben azt írták, Budapest így adhatja tudtára országnak-világnak, hogy "Magyarország is megálljt kiállt, s nem ad teret az aggasztóan terjedő antiszemitizmusnak és a szélsőjobboldali eszméknek".
Emlékeztettek arra, hogy a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján, január 27-én lekapcsolják a világ egyik legismertebb műemléke, a Colosseum világítását; mint írták, Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik antiszemita tettei és kijelentései ellen.
Utaltak arra is, hogy Gianni Alemanno, Róma főpolgármestere, akit az egykori jobboldali Nemzeti Szövetség színeiben 2008-ban választottak meg, arra szólította fel az európai fővárosokat és civil szervezeteket, csatlakozzanak az akcióhoz.
A két politikus nyílt levelének végén Babits Mihály sorait ajánlotta Tarlós István figyelmébe: "vétkesek közt cinkos, aki néma".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


