"Programja csak adóemeléssel valósítható meg"
Rogán nagyon tarthat Bajnaitól - már megint jobban tudja, mit akar, mint ő
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon gazdaságpolitikai programja csak jelentős adóemeléssel lenne megvalósítható.
2013.02.26 15:07MTIRogán Antal keddi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte azt az álláspontját, amely szerint ha a volt miniszterelnök visszaállítaná az adójóváírást, és annak költségét csak a havi 400 ezer forint felett keresőkön akarná beszedni, akkor Európa legmagasabb, 48 százalékos adókulcsát kellene bevezetnie.
Ha Bajnai Gordon nem ezt, hanem egy 30 százalékos adókulcsot vezetne be az adójóváírás fedezetére, akkor egymillió ember adózna így - havi 195 800 forintnyi jövedelem felett -, ha pedig 25 százalékos kulcsot iktatna be, akkor kétmillióan fizetnének több adót, ugyanis havi 112 500 forintos kereset felett már belépne ez az adókulcs - közölte a Fidesz frakcióvezetője, aki tájékoztatóján több számítást is ismertetett.
Rogán Antal ezek alapján úgy összegezte, hogy "ha szó szerint vesszük Bajnai Gordon ígéreteit", akkor vagy 48 százalékos adókulcsot kell bevezetnie, vagy 30, illetve 25 százalékos adókulccsal az átlagjövedelem alatt keresők közül egy-, illetve kétmillió embert kell megadóztatnia ilyen mértékben.
"Csak azt vettem alapul, amit Bajnai Gordon egyébként ígért, csak a számok egészen mást mondanak, mint ő. S ebből az következik, hogy Bajnai Gordon hazudott" - mondta a kormánypárti politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


