Európai minták alapján
Magyarországon is terjed a közösségi mezőgazdálkodás
Magyarországon is terjed a közösségi mezőgazdálkodás az európai minták alapján, itthon már hat-nyolc ilyen elven működő gazdálkodói közösség tevékenykedik.
2013.02.22 18:52MTIA Tudatos Vásárlók Egyesülete a fővárosban A közösségi mezőgazdálkodás Európában és Magyarországon címmel, svájci támogatással rendezett fórumot, amelyen a közösségi mezőgazdálkodás kérdései kerültek napirendre.
Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa elmondta: a közösségi mezőgazdálkodás a gazdák és a fogyasztók közvetlen kapcsolatán, hosszú távú elkötelezettségén és partnerségén alapuló mezőgazdasági modell, a hagyományos élelmiszer-értékesítési módszerek alternatívája; középpontjában az értékesítés helyett az áll, hogy a fogyasztókat bevonják a gazdaság fenntartásába.
Hozzátette: a gyakorlatban a közösségi gazdálkodás egy gazdából és egy fogyasztói csoportból áll, akik közösen elkötelezik magukat az együttműködés mellett. Ezt gyakran kétoldalú megállapodásban is rögzítik. A vásárlók vállalják, hogy a gazdaság termékeit sokszor előre meghatározott áron és egész szezonban, illetve egész évben megveszik.
A gazda pedig vállalja, hogy ebben az időszakban a közösség számára a lehető legjobb tudása szerint végzi a termelést. Pető Áron gazdálkodó egy ilyen közösségi mezőgazdálkodáson alapuló gazdaságot működtet Biokert néven Szigetmonostoron. Az MTI-nek elmondta: a gazdálkodást 2011-ben kezdte ebben a formában. Jelenleg mintegy 60 család tagja a közösségnek, a kezdetekkor még csak 15-en voltak.
A múlt évben hét hónap volt a termelési ciklus, azaz 20 héten keresztül tudta ellátni a közösség tagjait különböző élelmiszerekkel, zöldségekkel. Egy szezonban összesen 40-50 féle zöldséget termel, és ebből kapnak a közösség tagjai. Egy négyfős család heti tagsága mintegy 5 ezer forint körüli összegbe kerül. Az idén szeretné a termékekkel ellátás időszakát 40 hétre növelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


