Az őszi vetések állapota biztató
Czerván György: jók a mezőgazdaság idei kilátásai
Jónak nevezte a magyar mezőgazdaság idei kilátásait a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Harkányban.
2013.01.24 12:55MTICzerván György egy agrárvezetőknek rendezett tanácskozást megelőzően újságíróknak azt mondta: az őszi vetések állapota sokkal biztatóbb az előző évinél. A növények, elsősorban a búza és a káposztarepce fejlettsége 60 százalékban minősíthető jónak, 25 százalékban közepesnek, s csak 10 százalékban gyengének.
Egy évvel ezelőtt éppen fordítva volt, akkor az őszi vetés 60 százaléka tartozott a gyenge kategóriába. A mostani eredmények a jó időjárásnak és a gazdák precíz, pontos munkájának is köszönhető - jegyezte meg.
Czerván György úgy vélte, az időjárás előrejelzések egyre megbízhatóbbak, ugyanakkor ha kevés a csapadék, fontos, hogy a termelők ügyeljenek a különböző technológiák megfelelő és időben történő alkalmazására.
Az államtitkár a mezőgazdaság szempontjából kedvezőnek értékelte azt is, hogy idén a tavalyinál 60 milliárd forinttal több, összesen 691 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásra. "Ez alapvetően az európai uniós közvetlen támogatások növekedésével függ össze. Az egységes területalapú dotáció szintje idén eléri a 100 százalékot, a gazdák előre láthatólag 233 euróhoz, azaz hektáronként várhatóan mintegy 66 ezer forinthoz juthatnak.
Az iskolatejprogramra a tavalyinál 300 millió forinttal több, összesen 1,5 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, a termelői és beszerzési értékesítő szövetkezetek támogatása is emelkedik. Emellett beindul a 2,6 milliárd forintos sertéságazati, folytatódik a tanyafejlesztési, a méhészeti nemzeti program, létrejön az öntözési hivatal, s lesz forrás a hungaricum bizottság működésére is - sorolta Czerván György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06