Nincs visszalépés
Mesterházy: küzdjenek meg, és harcoljanak
Az uniós büdzsé támogatását szabta az MSZP-s EP-képviselők feladatául a pártelnök.
2013.02.18 22:12MTIA 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés támogatását szabta az MSZP elnöke a magyar szocialista európai parlamenti (EP-) képviselők feladatául, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben lehetséges, törekedjenek kedvezőbb támogatási célösszegek elérésére.
Mesterházy Attila ezt magyar újságírókkal közölte hétfőn este Brüsszelben, az Európai Szocialisták Pártja nevű pártcsalád-ernyőszervezet létrehozásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
"Ha hajszálnyi remény is van arra, hogy növelni lehet valamilyen formában ezt a teljes költségvetést, és azon belül a magyar részarányt, akkor azért küzdjenek meg, és harcoljanak" - mondta Mesterházy. Mint hozzátette, arra kérte az MSZP EP-képviselőit, hogy amennyiben az Európai Parlament szocialista frakcióján belül erről vita van, akkor a magyarok támogassák a költségvetést. "Ha nem lehet növelni, akkor legalább ezt lehessen megőrizni" - mondta.
Mesterházy Attila az európai szocialisták rendezvénye előtt megbeszélést folytatott Günther Oettingerrel, energiaügyekben illetékes német EU-biztossal. A találkozón - mondta - világossá vált, hogy Magyarországnak hosszú távra is regionális jelleggel kell terveznie az energiapolitikáját. Szerinte jó hír Magyarország számára, hogy amennyiben a hétéves keretköltségvetést az EP is elfogadja, akkor jelentős források állnak majd rendelkezésre az energiahatékonyság finanszírozásához.
"Ez számunkra azért nagyon fontos, mert a mi megélhetésiköltség-csökkentési programunk az energiahatékonyságon alapul" - mondta a szocialista pártelnök. Hangsúlyozta: ők nem abban hisznek, hogy "az árakat hosszú távon be lehet fagyasztani vagy csökkenteni, hanem abban, hogy olyan megoldásokat kell választani, amelyek hosszú távon garantálják a fenntartható rezsiköltség-csökkentést".
Mint hozzátette, az MSZP programja a kis- és középvállalkozóknak munkát adna, és új munkahelyeket teremtene. Arról is tájékoztatta Oettingert, hogy az MSZP programja nem egy ciklusra szólna, hanem az EU-költségvetéshez igazodna.
Mesterházy szerint a szocialisták az uniós kohéziós források, valamint a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből befolyó pénz mellett államilag támogatott hitelből finanszíroznák a programot.
Kapcsolódó írások:
- Elfogadták a Pest megyei önkormányzat költségvetését
- Elfogadta költségvetését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
- Elfogadták Gödöllő több mint hétmilliárdos költségvetését
- Orbán Viktor: 500 milliárddal nő a magyar gazdák támogatása
- Fidesz: a költségvetési bizottság hallgassa meg Simort az ÁSZ-jelentés ügyében!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


