A következő hétéves uniós költségvetési ciklusban
Orbán Viktor: 500 milliárddal nő a magyar gazdák támogatása
A következő hétéves uniós költségvetési ciklusban 480-500 milliárd forinttal több közvetlen támogatásra számíthatnak a magyar gazdák, mint a most záruló hétéves időszakban.
2013.02.14 11:30MTIAz EU-s tárgyalások eredménye nyomán a magyar gazdáknak nincs okuk arra, hogy hátrányosan megkülönböztetettnek képzeljék magukat, "amit egyébként joggal gondoltak magukról a megelőző hét évben", mert az egy hektárra jutó támogatásuk kisebb volt, mint versenytársaiké - mondta a kormányfő újságíróknak a tárgyalás után, amelyen a magoszosok mellett részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Győrffy Balázs, az agrárkamara átmeneti elnöke is.
Orbán Viktor kijelentette: a kormány teljesítette azt a megbízást, amelyet a Magosztól kapott, vagyis hogy a magyar gazdák támogatása semmiképpen ne csökkenjen, sőt ha lehet, inkább emelkedjen. A csökkenés veszélye fennállt, hiszen az egész európai uniós büdzsén belül az agrárgazdaságnak juttatandó támogatások összegét és súlyát mérsékelni akarták, de sikeresen működött az ez ellen küzdő francia-lengyel-román-magyar-tengely - fejtette ki.
Mindez Magyarországnak azt jelenti, hogy a területalapú támogatások összege - amelyek úgynevezett direkt kifizetések, vagyis közvetlenül jutnak el a gazdákhoz - a következő hét évben, 2014 és 2020 között árfolyamtól függően 480-500 milliárd forinttal több lesz, mint az ezt megelőző hétéves ciklusban volt - ismertette a miniszterelnök.
Összegzése szerint sikerült felhozni Magyarországot a nyugatiakkal azonos szintre, megszűnt az eddigi pénzügyi hátrány, ezért innentől kezdve már a magyar gazdák tehetségén, az időjáráson, a jó agrárpolitikai kormányzáson és a jó agrárkamarai érdekképviseleten múlik az, hogy az európai versenyben hogyan állunk helyt.
Jakab István, a Magosz elnöke hangsúlyozta: a gazdatársadalom megnyugvással vette tudomásul, hogy megszületett a támogatásról szóló döntés.
Az EU-tárgyalásokon elért eredmény egy kiindulási alap, és "rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk képesek pozícionálni magunkat" - mondta az agrárpolitikus, hozzátéve, hogy a magyar adottságok jók, és reméli, az elkövetkező időszakban azok a jogszabályok is megszületnek, amelyek erősítik a versenyképességet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


