5 százalékuk még ennyit se
Az ukrán munkavállalók ötöde alig keres többet a hivatalos létminimumnál
Az ukrán munkavállalók 20 százaléka 1500 hrivnya, azaz kevesebb mint 45 ezer forint alatt keres.
2013.02.17 11:50MTIAz ukrán állami statisztikai hivatal legfrissebb felmérése szerint a munkavállalók 5 százaléka a hivatalosan megállapított létminimumot, azaz 1134 hrivnyát sem kapja meg havi fizetésként. Ez a mintegy 46 millió lakosú országban több mint félmillió dolgozót jelent.
Az 1500 hrivnya alatti keresettel rendelkezők a számítások alapján csaknem 2 millióan vannak. Az ukránok többsége, azaz 61 százalékuk háromezer hrivnya, vagyis körülbelül 90 ezer forint alatti munkabért visz haza. Az ötezer hrivnya - azaz 150 ezer forint - fölötti keresettel rendelkezők számát eközben kevesebb mint másfél millióra becsülik.
Ukrajnában a rezsiköltség lényegesen alacsonyabb, nagyjából a fele a magyarországinak, az állam ugyanis dotálja a lakossági energiafogyasztást.
Az élelmiszerárak viszont hasonlóak, az import termékeké pedig a rájuk rakott vám miatt lényegesen magasabb. Ez utóbbi nemcsak az élelmiszerekre, hanem a minőségi ruházatra, cipőre is igaz. A statisztikai hivatal tavaly decemberben végzett felmérésében mintegy 10 millió bejelentett munkavállaló keresetét vizsgálta meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06