Hat szupermarket-hálózatnál vizsgálódnak
Németország is érintett a lóhúsbotrányban
Németországot sem kerüli el a lóhúsbotrány - derült ki szerdán, miután a Real szupermarketlánc bejelentette, hogy lóhúst talált hamisan felcímkézett mirelit lasagne-készítményekben.
2013.02.14 07:26MTIA Real közölte, hogy elővigyázatosságból péntek óta levette polcairól a terméket, de semmi sem utal arra, hogy az ártalmas lehetne a fogyasztók egészségére.
Közben Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fogyasztóvédelmi minisztériuma arról számolt be, hogy az európai lóhúsbotrány középpontjában álló francia Comigel élelmiszeripari cég termékeit egy luxemburgi közvetítőcég az elmúlt három hónapban nagy mennyiségben forgalmazta Németország-szerte.
A szóban forgó szállítmányokat a gyanú szerint hamisan cimkézték fel, mivel a csomagoláson feltűntetett marhahús mellett minden bizonnyal lóhúst is tartalmaznak - mondta el Johannes Remmel tartományi fogyasztóvédelmi miniszter.
A Der Spiegel című német hírmagazin értesülése szerint más német kiskereskedelmi láncok, a Tengelmann, az Edeka, az Eismann, a Markant és a Rewe Dortmund is a Comigeltől vagy luxemburgi leányvállalatától, a Tavolától szerezték be a gyanúba keveredett gyorsfagyasztott félkész ételeket.
Az Európai Bizottság az elmúlt napokban felszólította a lóhúsbotrányban érintett Európai Uniós országokat, hogy vizsgálják ki az ügyet és tegyék meg a fogyasztók bizalmának helyreállításához szükséges intézkedéseket. Az EU szabályozása szerint a lóhús felhasználható húsáruk készítéséhez, feltéve, ha azt feltüntetik az áru csomagolásán.
A botrány a múlt héten robbant ki, miután a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) nagy mennyiségű lóhúst talált a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat marhahúsosként megjelölt készítményeiben.
A Findusnak a Comigel szállította a szóban forgó készítményeket. Ezekből összesen 16 európai országba exportáltak, egyelőre azonban csak Franciaországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és Belgiumban vonták vissza a forgalmazásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


