Lóhúsbotrány
A francia áruházláncok is bevonták a botrányba keveredett cég termékeit
Hét nagy francia áruházlánc vasárnap bejelentette: leállítják a fagyasztott hús- és zöldségtermékeket gyártó, Findus nevű, svédországi székhelyű cég és egyik francia leányvállalata, a Comigel marhahúsos készítményeinek forgalmazását, miután kiderült, hogy azok lóhúst tartalmaznak.
2013.02.10 18:11MTIAz Auchan, a Casino, a Carrefour, a Cora, a Monoprix és a Picard bevonták a két cég mélyhűtött lasagne-, cannelloni-, bolognai spagetti, hachis parmentier (marhahúsos rakott krumpli), és muszakakészítményeit - közölte vasárnap a francia Kereskedelmi és Forgalmazói Szövetség (FDU).
Az érdekszervezet közleménye szerint a termékek bevonásának oka az, hogy nem megfelelően tüntették fel a készítményeken a hús fajtáját. Egy hetedik áruházlánc, a Systeme U - amely nem tagja az FDU-nek - közölte: szintén leveszi polcairól a Findusnak és franciaországi forgalmazójának készítményeit.
Benoit Hamon, a gazdasági, pénzügyi és külkereskedelmi miniszter mellé rendelt francia fogyasztóvédelmi miniszter a Le Parisien című fővárosi napilapnak adott interjúban azt mondta, hogy további visszavonások várhatók, miután a Findus érintett termékeit a Comigel elnevezésű francia leányvállalata készítette, amely más forgalmazóknak is szállított marhahúsos készítményeket, összesen 16 európai országba.
Az ügy azután pattant ki Nagy-Britanniában, hogy a Findus marhahúsosként megjelölt készítményeiben, például lasagne-ban, nagy mennyiségű lóhúst találtak. Nagy-Britanniában és Svédországban már a héten bevonták a Findus hivatalosan Franciaországban készített termékeit. A Findus szombaton bejelentette, hogy hétfőn feljelentést tesz Párizsban ismeretlen tettes ellen, amiért a franciaországi beszállítója, a Spanghero őt is megtévesztette, amikor Romániában rendelt lóhúst szállított marhahús helyett.
A Spanghero látja el hússal a Comigelt, amely a Findus számára Luxembourgban készíti a marhahúsos termékeket. A fogyasztóvédelmi miniszter tájékoztatása szerint az ügyben indított vizsgálat eredményei szerdán lesznek nyilvánosak. Az ugyanis még nem egyértelmű, hogy a romániai vágóhidak adták-e el marhahúsként a lóhúst, vagy pedig a francia beszállító szándékosan rendelt olcsóbb lóhúst, majd azt marhahúsként adta tovább. A romániai szakemberek mindesetre azonnal tiltakoztak a vádak ellen.
A miniszter szerint ez a bonyolult élelmiszerlánc több, mint 300 ezer euró bevételt hozott az érintetteknek. A francia Spanghero ugyanis egy ciprusi brókercégtől vette a húst, amely pedig egy holland alvállalkozóval dolgozott. Vagyis nem a francia cég, hanem ez utóbbi szerezte be a húst Romániából.
A Spanghero szombaton azzal védekezett, hogy "európai eredetű marhahúst" vett, és azt továbbadta. "Ha tényleg lóhúsról van szó, akkor azt a romániai beszállítóinkon fogjuk számon kérni" - mondta szombaton Barthélémy Aguerre, a Spanghero elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


