6-7 százalékosra
Felgyorsulhat India gazdasági növekedése
India gazdaságának növekedése várhatóan 6-7 százalékosra gyorsul a következő, áprilissal kezdődő költségvetési évben a most folyó költségvetési év 5,5 százalékos üteméről - ezt jósolta a hét végén Palaniappan Csidambaram indiai pénzügyminiszter.
2013.02.10 13:19MTIAz indiai statisztikai hivatal a múlt héten 5 százalékos növekedést valószínűsített a mostani költségvetési évre, ám a miniszter úgy vélte, az eredmény ennél jobb lesz.
India - Kínával, Oroszországgal és Brazíliával együtt - azok közé a felzárkózó országok közé tartozik, amelyek nagy piacától a Húszak (G20) általános jótékony hatást, húzóerőt várnak a világgazdaság számára. India a tizedik helyezett a világ importőr országainak sorában, évente több mint 460 milliárd dolláros behozatallal, a világválság második hullámvölgye azonban az indiai gazdaságot is megviselte. Az előző, tavaly márciussal zárult pénzügyi évben India hazai összterméke (GDP) még 6,5 százalékkal bővült.
Jelenleg az indiai fejlődés vegyes képet mutat: a szolgáltatások múlt héten megjelent januári teljesítménymutatója, négyhavi csúcson, a kibocsátás erős és gyorsuló növekedését jelezte, ellenben a feldolgozóipar teljesítménymutatója a bővülés lassulására utalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


