A kiskertet viszont nem
Minden külterületi földet regisztrálni kell
Az erdő művelési ágú területek kivételével minden földterület használatát be kell jelenteni, ha a földterület az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, fásított terület művelési ágban vagy halastóként van nyilvántartva.
2013.02.06 15:20MTIA Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodájának szerdai közleménye szerint a belterületi fekvésű, egy hektár alatti területekre - amit sokan tévesen "kiskerteknek" neveznek - a regisztráció nem vonatkozik - áll a közleményben.
A bejelentési kötelezettség kiterjesztésének célja, hogy a földhasználati viszonyok átláthatóak legyenek.
Szabó Csaba földügyekért felelős miniszteri biztos szerdán sajtótájékoztatón elmondta, hogy a zártkertekben földdel rendelkezőknek március 31-ig kell bejelenteniük a földhasználatot. A bejelentés azért szükséges, mert az állam megújítaná a háztáji gazdálkodás rendszerét, amelyhez támogatást is kapcsol majd.
A miniszteri biztos utalt arra, hogy a 6 ezer forintos regisztrációs díjat valószínűleg eltörli a jogalkotó, mivel egy állami adatbázisba szolgáltatott adatért "nem illik" pénzt kérni.
A tárca csütörtöki közleménye kiemeli: a Vidékfejlesztési Minisztérium törvénymódosítást nyújt be, hogy a mezőgazdasági területek használatának bejelentése illeték- és díjmentes legyen.
Kapcsolódó írások:
- Regisztrálniuk kell a vegyi anyagokkal foglalkozó cégeknek
- Húsz háza miatt vizsgálnak egy nőt a kínai hatóságok
- Elutasította a regisztrált partnerség intézményét a lengyel parlament
- Orbán Viktor és a józan ész hangja
- Megkeresik azokat, akik elmulasztották a kamarai regisztrációt
- TASZ: félsiker a regisztrációról szóló határozat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


