Milliós költség
Regisztrálniuk kell a vegyi anyagokkal foglalkozó cégeknek
Kizárhatják a piacról azon veszélyes vegyi anyagot gyártó, felhasználó, illetve importáló cégeket, amelyek nem regisztrálják magukat az Európai Vegyianyag-ügynökségnél (ECHA) - erre hívták fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál (ÁNTSZ) tartott sajtótájékoztatón pénteken.
2013.02.01 13:37MTIA szükséges regisztrációs dokumentáció elkészítésének költsége a hazai kis- és közepes vállalkozások esetében megközelíti az egymillió forintot, de ezen felül még regisztrációs díjat is fizetni kell, amely akár 30 ezer euróig (mintegy 9 millió forint) is terjedhet.
Paller Judit országos tiszti főorvos kiemelte: az egészségre, környezetre káros vegyi anyagokkal kapcsolatban "megengedhetetlen a hiba", így minden szabályszegést komoly bírsággal sújtanak. Ezzel összefüggésben mintegy 180 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok az elmúlt öt évben.
Geert Dancet, az ECHA ügyvezető igazgatója azt mondta: mostanáig 265 regisztrációs dossziét kaptak Magyarországról, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar vállalatok nem várnak az utolsó pillanatig a regisztrációval. Ugyanakkor az igazgató hangsúlyozta, hogy egy vezető regisztrációs cég irányítása mellett csoportosan is elintézhetik kötelezettségeiket az érintett magyar vállalatok.
A vegyipari cégeknek több rendelet szigorításainak is eleget kell tenniük. Deim Szilvia, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet megbízott főigazgató-helyettese kifejtette, hogy az egyik rendelet három lépcsős regisztrációs kötelezettséget írt elő. Ezek közül a második határidő május 31-én jár le. Eddig kell regisztráltatniuk magukat azoknak a cégeknek, amelyek évi száz és ezer tonna közötti mennyiségben gyártanak és importálnak anyagokat.
Egy másik rendelet értelmében a cégeknek újra kell osztályozniuk, címkézniük és esetleg csomagolniuk anyagaikat, továbbá ezt az osztályozást jelenteni az ECHA-nak. Az erre adott határidők már korábban lejártak, sőt 2012 decemberétől veszélyes vegyi anyagok már csak új címkékkel - piktogramokkal - kerülhetnek forgalomba.
Kapcsolódó írások:
- Felborult egy kamion az M3-ason - veszélyes anyaggal
- Veszélyes anyag szivárog egy tartálykocsiból az M0-áson
- Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel az M5-ösön
- KÉPEK! Tömegbaleset Röszkénél - Veszélyes anyagot szállított a kamion
- Megszüntették a veszélyes anyag szivárgását a győri rendező-pályaudvaron
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


