Tőzsde
A nyugat-európai indexek visszaestek
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán gyengültek.
2013.01.30 17:56MTIA legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,60 százalékos napi visszalépéssel 1170,78 ponton végzett, 3,25 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 13,24 százalékkal javult. Már a kezdet sem volt jó: az európai gyűjtőmutató a kedden elért új, majdnem kétéves csúcs alatt nyitott néhány iparági etalonnak számító cég borús előrejelzése miatt.
Köztük volt a Saipem olajipari szolgáltató, az Imperial Tobacco és az Antofagasta bányavállalat. Délután tovább rontotta a hangulatot a meglepően rossz amerikai GDP-adat a tavalyi utolsó negyedévről. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 16,08 pontos, 0,25 százalékos romlással 6323,11 ponton zárt, 7,26 százalékkal magasabban, mint év végén.
A tavalyi évet 5,48 százalékkal magasabban végezte, mint 2011-et. A frankfurti DAX-30 37,26 pontos, 0,47 százalékos mínusszal 7811,31 ponton fejezte be a napot, 2,54 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 29,06 százalékkal emelkedett. Párizsban a CAC-40 20,30 ponttal, 0,54 százalékkal 3765,52 pontra csökkent, ez 3,42 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.
A milánói FTSE MIB-40 3,36 százalékot, a madridi IBEX-35 0,82 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,84 százalékot vesztett. Varsóban a WIG20 1,12 százalékkal 2496,15 pontra fogyott, de a Mol 1,58 százalékkal 263,20 zlotyra emelkedett. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,03 százalékkal, az S&P 500-as 0,08 százalékkal volt az előző záró alatt, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,01 százalékkal meghaladta azt.
Az euró, bőven 1,35 dollár fölött, 0,57 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban 0,36 százalékkal kevesebbe került, 1,24 frank alá esett. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 114,57 dollárba került, 23 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 3,00 dollárral 979,00 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0651 dollárral 3,0385 dollárra drágult.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1680,50 dollár volt a keddi késői 1661,75 dollár helyett azonnali szállításra Londonban. Az áremelkedést az amerikai GDP-adat keltette ijedtség okozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06