Budapesti Értéktőzsde
BUX: 19.394,57 pont, -0,57 százalék záráskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,47 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel, 19 394,57 ponton zárt szerdán.
2013.01.30 17:23MTIA részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek, illetve stagnáltak az előző napi záráshoz képest. Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az USA-ból érkező, 0,1 százalékos csökkenést mutató GDP-adat miatt került lejtőre a BUX. Emlékeztetett arra, hogy három és fél év óta először mutat mínuszt a negyedéves GDP-adat.
Véleménye szerint a Fed szerda este olyan bejelentést tesz, amely megnyugtatja a piacot. A BUX egyébként az év eleje óta 6,5 százalékkal emelkedett, az OTP és a Richter feltehetően nem áll meg a jelenlegi szintnél - tette hozzá. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az amerikai GDP-adat kapcsán azt emelte ki, hogy a csökkenés oka a hadikiadások 22 százalékos zsugorodása.
A részvénypiacon viszont az érzékelhető, hogy a befektetők szerint "ki lehet jönni a bunkerből", azaz a biztos kötvény- és dollárbefektetések vándorolnak át a kockázatosabb részvényekbe. Ráadásul mintha a befektetetők "átnéznének" a gyenge amerikai lakás- és GDP-adaton is, mivel jelenleg a részvények előremutató P/E mutatója, azaz az egy részvényre jutó nyereség, jóval alacsonyabb a 2008-as mutatónál.
A Mol 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18 600 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 55 forinttal, 1,17 százalékkal 4630 forintra esett, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 408 forintot ért, forgalma 835,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott, 37 200 forint lett, a részvények forgalma 787,9 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 112,0 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 700 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1031,05 ponton zárt szerdán, ez 10,24 pontos, 0,98 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában a határidős termények közül szerdán a malmi búza jegyzése márciusra változatlanul 71 000 forint, májusra 1000 forinttal 72 ezerre csökkent, augusztusra és szeptemberre maradt 57 000 illetve 58 000 forint.
A takarmánybúza ára nem változott: márciusra 68 600, májusra 69 600, augusztusra 56 000, szeptemberre pedig 56 300 forint. A takarmánykukorica jegyzése márciusra 50 forinttal, májusra 200 forinttal lett kevesebb. Az új árak: 65 250 , illetve 66 500 forint. A napraforgó ára márciusra 2000 forinttal 137 ezerre csökkent, a májusi jegyzés továbbra is 130 ezer forint. A repce jegyzése is esett márciusra, 1750 forinttal 139 250 forintra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06