Idő előtt

Visszavonul az izraeli jegybank elnöke

Bejelentette idő előtti visszavonulását Stanley Fischer, a jeruzsálemi jegybank elnöke. Az izraeli politikai és gazdasági vezetők sajnálatukat fejezték ki.

2013.01.30 12:42MTI

Fischer nyolc év után, de két évvel második időszakának vége előtt, június 30-án átadja hivatalát, közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel kedden Jeruzsálemben. A bankár nem nevezte meg visszavonulásának okát, izraeli médiaértesülések szerint közelebb kíván lenni Amerikában élő családjához.

"Fischer Izrael gazdasági növekedésének kulcsszereplője volt. Tapasztalata és bölcsessége nagyban segítette az izraeli piacot céljai elérésében még a globális válság közepette is" - mondta Netanjahu találkozójuk után, aki közölte: "köszönettel tartozom Fischernek és biztos vagyok benne, hogy folytatja Izrael segítését".

Izrael számára kellemetlen az időzítés, mert a kormányváltozás átmeneti időszakában nincs világos gazdaságpolitika és azt sem lehet tudni, ki kerül majd a pénzügyminisztérium élére, vélekedett Ela Alkala, az egyik tel-avivi brókercég vezetője a Haarec című lap szerdai számában.

Janiv Pagot, a ramat-gani Ajalon Group nevű befektetői csoport vezető startégájának a Háárecben megjelent szavai szerint "ez rossz hír és a piacok ennek megfelelően viselkednek. Fischer az izraeli gazdaság külügyminisztere volt."

Fischer utódlása "súlyos gondot okoz majd Netanjahunak, mivel Stanley bizalom-erősítő tényező volt" - vélekedett Robert Solow Nobel-díjas közgazdász, a leköszönő bankár régebbi tanára és munkatársa az MIT nevű amerikai egyetemen. "Mindenki tudta, hogy Fischerrel nem történhet gazdasági ostobaság"- tette hozzá.

Az izraeli sajtó az utódjelöltjek közt felsorolja Avi Ben-Baszátot, a Nemzeti Bank egyik volt vezetőjét, a pénzügyminisztérium volt igazgatóját, valamint Manuel Trajtenberget, a miniszterelnök Nemzeti Gazdasági Bizottságának vezetőjét, a 2011-es szociális tüntetések után gazdasági reformokra javaslatot tévő grémium elnökét.

Az Izraeli Nemzeti Bank az amerikai-izraeli kettős állampolgárságú Stanley Fischer irányítása alatt 2010-ben hatékony működéséért első helyet szerzett a nemzeti bankok közt a versenyképességi ranglistán. (IMD World Competitiveness Yearbook) 2010 októberében sikeres válságkezeléséért az év jegybankelnökévé Fischert választotta a Euromoney című magazin.

Fischer Izraelbe hívását megelőzően előbb a Világbank elnökhelyettese és vezető közgazdásza volt, majd 1994 és 2001 között az IMF igazgatóhelyettese és a Citigroup elnökhelyettese. 2005-ben a Saron kormány idején Benjámin Netanjahu akkori pénzügyminiszter hívta meg az Izraeli Nemzeti Bank élére. Ekkor felvette az izraeli állampolgárságot, de nem adta fel amerikai útlevelét. 2011- ben megpályázta az IMF igazgatói székét, de életkorára hivatkozva (két évvel túllépte a 65 éves korhatárt) megakadályozták indulását a Dominique Strauss-Kahn székéért kiírt versenyben.

A 69 éves bankár a mai Zambiában született zsidó családban. Londonban és Amerikában járt egyetemre, doktori tanulmányait a tekintélyes MIT nevű amerikai egyetemen végezte, ahol később professzorként dolgozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.