Hitelekből él a nép?
A Fidesz a lakosság eladósodására figyelmeztet
A lakosság "vészesen bővülő" eladósodására hívta fel a figyelmet Domokos László, a Fidesz szakpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján.
2008.06.16 16:49MTIA pénzügyi bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy a lakosság egy év alatt 30 százalékkal, 306 milliárd forintra növelte folyószámlahitelei arányát, ami azt jelzi, hogy az emberek csak hitellel képesek fenntartani eddig elért fogyasztási színvonalukat. Mint mondta, az alacsony jövedelműek hitelfelvételi készsége lényegesen magasabb, ők jobban rászorulnak, hogy jövedelmüket hitellel egészítsék ki.
Hozzátette: a növekvő hitelfelvételt a bankok is érzik a kockázati oldalon, hiszen míg 2003. és 2006. között 20 százalék körül volt ezen folyószámlahitelek kamata, ma ez eléri a 27 százalékot, ami négyszerese az infláció mértékének.
A fideszes politikus az okokat a gazdasági válságban látja, amelyet szerinte az is bizonyít, hogy tavaly a reálbérek 4,8 csökkentek, az idei adatok pedig további 1 százalékos csökkenést mutatnak, emellett a gazdasági növekedés 0,9 százalék, az infláció pedig májusban 7 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest. Szerinte a kisebbségi kormány a problémákra energiaár-emeléssel és újabb adóemelésekkel válaszol, és kizárólag a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással van elfoglalva.
A Fidesz ezért mondja, hogy az emberek érdekében előre hozott választásokra van szükség - tette hozzá a politikus, aki szerint ez gazdaság kényszer. Hangsúlyozta: a "vészesen bővülő" lakossági hitelfelvétel rövid ideig fenntarthatja a stagnáló fogyasztási színvonalat, de a mindennapokban az eddiginél is súlyosabb válságot okozhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


