Tavaly óta
Félmilliárddal vastagabbak a cseh pártok
Mintegy félmilliárd korona (öt és fél milliárd forint) támogatást kaptak az államtól tavaly a cseh politikai pártok és mozgalmak.
2013.01.28 18:57MTIA legnagyobb összeget - 161,3 millió koronát - az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kapta, míg a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) kasszájába 119,7 millió korona került az államtól. Mindkét párt valamivel alacsonyabb támogatást kapott tavaly, mint 2011-ben.
A harmadik helyen az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) áll 65,8 millió koronás állami támogatással. Az alsóházban képviselt további két párt - a TOP 09 és a Közügyek (VV) - 53,2 millió, illetve 30,5 millió koronához jutott hozzá az államkasszából. Tavaly 22 politikai párt és mozgalom volt jogosult állami támogatásra, és 494,8 millió koronát fizetett ki nekik - közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
Állami támogatásra jogosultak azok a pártok és mozgalmak, amelyek a legutóbbi képviselőházi választáson legalább három százalékos támogatást szereztek. A három százalékért a pártok évente hatmillió koronát kapnak, és minden további tizedért - egészen a parlamenti küszöbig, öt százalékig - újabb 200 ezer korona jár nekik.
Minden olyan párt vagy mozgalom pedig, amely képviselőt és szenátort juttat az alsóházba, illetve a felsőházba, mandátumonként évente további 855 ezer koronát kap. A regionális és a prágai képviselői mandátumokért a pártoknak 237 500 korona jár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


