"Nem hozott meglepetést"
Vezető politikusok véleménye a cseh elnökválasztásról
Nem hozott meglepetést, a várt eredménnyel zárult a cseh államfőválasztás második, döntő fordulója.
2013.01.26 18:46MTI"Zeman megválasztásával az igazság és a szeretet győzedelmeskedett a hazugság és a gyűlölet felett" - kommentálta Zeman sikerét Václav Klaus államfő. Leszögezte: büszke a cseh nemzetre, amely nem hagyta magát befolyásolni a média "hihetetlen ellenkampányától".
Klaus, aki jelenleg egy konferencián Chilében tartózkodik, a cseh rádiónak nyilatkozott. Az államfő azt mondta sosem rejtette véka alá, hogy Zemant támogatta, és örül a sikerének. "Zeman győzelme nagy elégtétel mindazoknak, akik a Cseh Köztársaság javát akarják" - mondta Klaus, aki korábban több ízben arról beszélt: nem biztos abban, hogy Karel Schwarzenberg Csehország érdekeit tekinti elsődlegesnek.
"Milos Zeman standard politikus, aki standard politika pályán játszik" - jelentette ki Petr Necas miniszterelnök, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, aki telefonon azonnal gratulált Zemannak választási győzelméhez. Közölte: megegyezett Zemannal, hogy még hivatalos beiktatása előtt találkoznak, és megbeszélik a szükséges ügyeket, tennivalókat.
A kormányfő hangsúlyozta: az új elnöknek egyik legelső teendőjeként be kell temetnie azokat az árkokat, amelyek a társadalomban keletkeztek a közvetlen elnökválasztás kapcsán.
Hasonló gondolatot fogalmazott meg Karolina Peake, a kormány alelnöke, a legkisebb koalíciós párt, a Liberális Párt (LIDEM) elnöke is. "Bízom abban, hogy a társadalmat egyesítő és pártokon felülálló elnök lesz" Zeman - nyilatkozta Peake.
Az elnökválasztás eredménye a kormánykoalíció veresége és a kormány legitimitásának újabb megkérdőjelezése - nyilatkozta Bohuslav Sobotka, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke. Bízik abban, hogy Zeman közmegelégedésre fogja betölteni tisztségét, és segít megtisztítani Csehországot a korrupciótól. A jelenleg legnépszerűbb cseh politikai párt elnöke úgy vélte, hogy a közvetlen elnökválasztás jó lépés volt, és a polgárok nagy aktivitása hozzájárult a demokrácia megerősítéséhez az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


