A rezsidíjak csökkentése
Távhődíj: 52 milliárdos kompenzáció
Több száz milliós kiadással számolhattak volna a rezsidíjak csökkentése miatt az egyes távhőszolgáltatók, ha nem kompenzálják őket. A kormányzat döntésének köszönhetően azonban ezt a terhet nem kell magukkal cipelniük.
2013.01.08 07:53HavariaPressA Magyar Energiahivatal tájékoztatása szerint országosan 52 milliárd forintos támogatást kapnak a hőszolgáltatók, amelynek a fele jut az öt vidéki nagyvárosba - Pécsre, Szegedre, Miskolcra, Debrecenbe, Győrbe -, valamint Budapestre. Az egyes cégeknek szánt segítséget bonyolult számítással állapították meg, az összege maximum a működési kiadások és bevételek közötti különbözet lehet. A kompenzáció azért is jelenthet sokat a cégeknek, mert az energiahivatal számításai szerint a lakossági és a nem lakossági fogyasztók távhő-díjakból származó hátraléka meghaladja a 18 milliárd forintot.
Ez pedig közel kétszer annyi, mint a tolnai megyeszékhely, Szekszárd egész évre szóló költségvetése. A Pétáv Pécsi Távfűtő Kft.-nél még tavaly decemberben úgy számoltak, hogy az intézkedések nyomán 600 millió forint bevételkiesést kell lenyelniük, ám mégsem így lett. A társaság igazgatója, Vida János szerint a karácsony előtt megjelent határozat alapján ezt a kiesést nagyrészt kompenzálja is az állam. Mindezzel együtt nincsenek könnyű helyzetben, jegyezte meg, mert a vezetékadóval, valamint a hatósági árak bevezetése miatt 230 millió forintot vontak el tőlük.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: rendeletben köteleznék az áramszolgáltatókat a rezsicsökkentés betartására
- Fónagy: a rezsicsökkentés a februárban érkező számlán érződik majd
- Rezsicsökkentés: a kormány nem kommentálja a sajtóhírt
- Jobbik: az infláció elviszi a kormány rezsicsökkentését
- MSZP: a rezsicsökkentés csak szépségtapasz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


