Romániaiak magyar házakban
Magyarországról járnak dolgozni a romániaiak
Békés megye déli részén számos üres ház talált gazdára, sok román állampolgár költözött a határ menti településekre, innen járnak dolgozni az "elképesztő mértékben" fejlődő nyugatromán területekre
2008.06.12 06:59VilággazdaságA Világgazdaság csütörtöki számában megjelent cikk ugyanakkor kiemeli, hogy a települések lakói nem járnak át dolgozni Romániába, hiába 20 százalék feletti a munkanélküliség ezen a vidéken, mert alacsonynak tartják az ottani fizetéseket. Dombegyházán már alig van eladó ház, holott pár éve még rengeteg volt, hasonló a helyzet Mezőkovácsházán és több kisebb faluban.
De talán a leglátványosabb változás a határ közeli Battonyán figyelhető meg, ahol az elmúlt két-három évben több mint háromszáz ház cserélt tulajdonost, s most egy átlagos, háromszobás komfortos lakóépület mintegy tízmillió forintba kerül. Pedig korábban - még az ezredforduló idején is - ezeknek az ingatlanoknak alig volt piacuk, s csak 4-5 millióért keltek el.
A telekárak 300-400 százalékkal nőttek; nemrég adtak el például egy kétezer négyzetméteres területet 850 ezer forintért, régen ennyiét egy parasztházat lehetett kapni - írja a lap. Karsai József, Battonya polgármestere a Világgazdaságnak elmondta: Arad hatalmas méretű ipari parkja a város nyugati szélén van és a határ felé terjeszkedik. Így
Magyarországról már ma is könnyebben meg lehet közelíteni, mint a város keleti feléből. S még inkább vonzók lesznek a magyar települések, miután megépül az M43-as autópálya, illetve annak romániai szakasza, s ha már itt is megszűnik a határellenőrzés. Arról nem beszélve, hogy a romániai nagyvárosban hatalmas mértékű a drágulás, egy panellakás árából hazánkban házat lehet venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


