Január 31-ig lehet jelentkezni
Az Emmi tízmillió forintos drogmegelőzési pályázatot hirdetett
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tízmillió forint értékben pályázatot hirdetett egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatására, a gyermekvédelmi szakellátás területén.
2012.12.30 13:10MTIA pályázatokat január 31-ig lehet benyújtani. A tárca Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkárságának közleménye szerint a kábítószer-fogyasztás megelőzésében az egyik legfontosabb lépés, hogy a gyermekeket megóvják a káros szerektől. Kiemelt védelmet és figyelmet kell fordítani azokra a gyermekekre és a fiatalokra, akik mögött nem áll ott a család, mint természetes védőbástya - hangsúlyozzák.
A pályázat célja a családjából hatósági intézkedéssel kiemelt, nevelőszülőknél, gyermekotthonban elhelyezett gyermekek, utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek, valamint nevelőszüleik és a nevelőszülői hálózatban, gyermekotthonban személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak számára az egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatása.
A pályázat keretében a gyermekek, fiatal felnőttek szerhasználatának megelőzését, a nevelőszülők szülői készségeinek, a személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak célirányos szakmai kompetencia fejlesztését elősegítő programok támogatására van lehetőség. A pályázat lebonyolítását a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet biztosítja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06