Kapacitása évi 120 ezer tonna hulladék
Teljes üzemre áll a királyszentistváni hulladékkezelő
A következő negyedévben teljes üzemre áll a tavaly májusban leégett királyszentistváni hulladékkezelő - mondta az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekt elnöke.
2012.12.23 07:57MTICzaun János tájékoztatása szerint a tavaly leégett hulladékkezelő helyreállítása hamarosan befejeződik: a csarnokot felújították, a feldolgozáshoz szükséges speciális eszközöket pedig a közbeszerzésen kiválasztott cég várhatóan 2013. márciusában leszállítja.
Akkortól teljes üzemre állhat át a hulladékkezelő, amelynek kapacitását évi 120 ezer tonna hulladék feldolgozására tervezték, de a gazdasági válság hatására lecsökkent fogyasztás miatt ez várhatóan évi 80-100 ezer tonna lesz.
A "Tiszta Európa" programban részt vevő 158 település szelektíven gyűjtött hulladékát kezelő telep addig alternatív módban, az üzemen kívül, mobil eszközökkel végzi feladatát - tette hozzá.
Elmondta azt is: a "Tiszta Európa" program keretében hárommilliárd forintért szereznek be eszközöket, így például 45, szelektív gyűjtésre alkalmas tehergépjárművet, több ezer komposztáló ládát, valamint több ezer, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges ládát.
Szintén a program része, hogy 3,5 milliárd forint értékben 33, az önkormányzati társulás területén fekvő hulladéklerakót rekultiválnak - fűzte hozzá az elnök.
A 158 település szilárd hulladékát kezelő program 26 millió eurót nyert az Európai Uniótól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


