A múlt éjszaka lángolt a hulladékfeldolgozó
Hétszázmillió forintra tehető a kár Királyszentistvánon
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese közölte: a hivatalos tűzvizsgálati megállapítás szerint 700 millió forintra tehető az a kár, amelyet az elmúlt éjszakai tűz okozott a Veszprém megyei Királyszentistvánon lévő hulladéklerakó és -feldolgozó üzemben.
2011.05.11 18:10MTISztanke Zoltán tájákoztatása szerint a károk felmérését a balatonfűzfői hivatásos tűzoltóság szakemberei végezték. A tűz okáról várhatóan csütörtökre készül el a szakértői jelentés - tette hozzá.
Czaun János, az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke előzőleg azt közölte, hogy a hulladéklerakó és -feldolgozó átadás-átvételét mostanában intézték, a próbaüzeme zajlott, azaz még nem a beruházásban érdekelt 158 önkormányzat társulása működtette a telephelyet. Az elnök elmondta, hogy a kivitelező kötött biztosítást a beruházásra.
Közlése szerint a 7,5 milliárd forintba került, 14 hektáron létesített üzemegység (lerakó, szelektáló, feldolgozó) 158 település kommunális hulladékát fogadta és dolgozta fel; évente 120 ezer tonnányi szemét feldolgozására alkalmas, illetőleg annak 60 százalékát újrahasznosítja a rendszer.
Az önkormányzati társulás elnöke szerint legalább fél év eltelik, mire a feldolgozó újra fogadni tudja a szemetet. Mint mondta: addig Ajkára, Veszprémbe és Zalahalápra szállítják az érintett 158 település kommunális hulladékát.
A kivitelező KSR-2008 Konzorcium (Közgép Zrt., Strabag-MML Kft., Resonator kft.) képviselője szerdán közleményben tudatta, hogy a helyreállítás csak a károk pontos felmérése és a szakértői vélemények kiértékelése után kezdődhet meg.
Királyszentistvánon kedd éjszaka egy háromezer négyzetméter alapterületű tárolócsarnokban és feldolgozóban sok száz köbméternyi szilárd kommunális hulladék égett el, a tűzben tönkrementek a technológiai berendezések is, valamint megégett, megrongálódott egy teherautó és egy rakodógép is.
A megyei katasztrófavédelmi ügyeletes tájékoztatása szerint a több órán át tartó tűz során a levegőbe nem került káros, mérgező anyag, ilyen a kommunális hulladék égése során ritkán keletkezik, de a megyei igazgatóság veszélyelhárító egysége műszerekkel folyamatosan mérte és méri a levegő szennyezettségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06