Csaknem négymillió háztartást érint
Megjelent a rezsiköltség-csökkentésről szóló rendelet
Megjelent a Magyar Közlönyben szombaton az a rendelet, amelynek alapján januártól 10 százalékkal csökken a lakosság számára a távhő, a villamos energia és a földgáz ára.
2012.12.22 15:50MTIA csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről december 12-i ülésén döntött a kormány. Giró-Szász András kormányszóvivő akkor azt hangsúlyozta: a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. Hozzátette, hogy a szektor 1995-ös privatizációjában részt vevő cégek az elmúlt 17 esztendőben évente átlagosan húszszázalékos nyereségre tettek szert, így a befektetés már 3,5-szer megtérült nekik.
A kormányszóvivő akkor felidézte, hogy 2002 és 2010 között több mint kétszáz százalékkal emelkedett a gáz, száz százalékkal pedig a villany ára, a magyar családokra így irreálisan magas teher nehezedik a rezsiköltségek díja miatt. Az európai uniós átlag a magyar számnak körülbelül a kétharmada - jegyezte meg.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken az M1 Az este című műsorában elmondta, hogy a rezsiköltségek csökkentéséhez szükséges jogszabályok elkészültek. Mint mondta, az Országgyűlés három törvényt módosított, és az elmúlt napokban aláírták azokat a miniszteri rendeleteket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy január 1-jétől 10 százalékkal mérséklődjön a lakossági gáz, villany és távhő fogyasztói ára.
Az államtitkár utalt arra, hogy a magyar családok 50 százalékánál a létfenntartási kiadás felét meghaladja a rezsiköltség, 20 százalékánál pedig még ennél is magasabb az arány.
Fónagy János szerint a lakossági rezsiköltség csökkentésével mérséklődik az érintett szolgáltató cégek átlagot jóval meghaladó haszna, de ez még nem jelenti azt, hogy tönkremennek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


