13,1 pont
Erősödik a kínai gazdaságba vetett bizalom
A kínai központi bank legutóbbi közvélemény-kutatásai szerint erősödik a bankárok és vállalkozók jövőbeli gazdasági növekedésbe vetett hite Kínában.
2012.12.21 10:27MTIA bizalom növekedésének bizonyítéka a kínai központi bank (PBoC) által közölt negyedéves bizalmi mutató változása, amely az elmúlt három hónapban jelentős mértékben, 13,1 ponttal 55,1 pontra emelkedett. Az indexet a PBoC 3 ezer pénzügyi intézmény bankárainak és ágazati szakembereinek megkérdezésével készíti.
A részletes jelentésből kiderül: a válaszadók 60 százaléka gondolja úgy, a gazdaság "rendes keretek közt" marad, vagyis semmilyen nagyobb sokk vagy visszaesés nem éri majd. A szakemberek 35 százaléka a növekedést illetően kevésbé optimista, s azt jósolja, igazi dinamizmus nélküli gazdasági bővülés várható a jövőben.
Emelkedett a vállalkozók gazdaságot illető bizalma is - derül ki a PBoC egy másik felméréséből. A megkérdezett 5 ezer vállalkozó 60 százaléka mondta azt: a kínai gazdasági körülmények "rendesek", bizalmi indexük az előző negyedévhez képest 1,2 pontos növekedéssel 60,4 pontra nőtt. Jelentős mértékben emelkedett a monetáris politika lazítását jóslók aránya, erre jelenleg az üzletemberek mintegy egyötöde számít, 70 százalék ugyanakkor úgy fogalmazott, az csak finomhangoláson megy majd át, s "megfelelő" marad.
A PBoC által háromhavonta közzétett bizalmi mutatók az első negyedév óta mutatnak növekedést, ám még elmaradnak előző éves értékeiktől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06