Súlyosabb a feltételezettnél
A kínai légszennyezés roppantja össze a Földet
A légszennyezettség a korábban feltételezettnél is több halálesetet és gazdasági veszteséget okozhat Kínában - mutat rá a Kelet-Ázsiai Greenpeace és a Pekingi Egyetem közös tanulmánya.
2012.12.20 04:25MTIAz úttörőnek számító jelentés az egészségre leginkább ártalmas finom porszemcsék, vagyis a 2,5 mikrométer átmérőnél kisebb részecskék (PM2,5) vizsgálatára koncentrál. Ezek azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe kerülnek, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak, emellett növelik a rák kialakulásának kockázatát is.
A kutatók megállapították: Sanghaj, Peking, Kuangcsou és Hszian városban a finom porszemcsék az idén összesen 8600 ember idő előtti haláláért okolhatók, és 6,8 milliárd jüan (238 milliárd forint) gazdasági veszteséget okoznak. Korábban a Világbank az egész országra vonatkozóan évi 200 ezerre tette a PM2,5 miatt korán elhunytak számát, a szervezet ugyanakkor a szennyezés hosszú távú hatásait nem vette figyelembe - írják a most kiadott tanulmány szerzői.
A négy vizsgált nagyváros közül Sanghaj az első, több mint 3300 halállal, Peking a második, csaknem 2600 esettel. A korábbi statisztikákon alapuló számításokra hivatkozva a kutatók azt állítják, a finom porszemcse meglétének betudható halálesetek száma az elmúlt két évben 10 százalékkal nőtt. A jelentés megállapításai ugyanakkor a valódi helyzetnél pozitívabbak lehetnek, a légszennyezettség és az egészségügyi adatok ugyanis nem láthatók át jól - jegyzik meg a szerzők.
A kínai vezetés által lefektetett, a probléma javítására hozott intézkedésekkel mintegy két évtized kellene a lényegi javulás eléréséhez, ha viszont a szigorúbb, az Egészségügyi Világszervezet által is alkalmazott normákat elfogadnák, csak a négy városban 81 százalékkal lehetne csökkenthetni az idő előtti halálesetek számát.
A kormány az idén vezetett be szigorúbb szabályokat, 2016-tól pedig a PM2,5 részecskék országos mérését is megígérte. Pesszimizmusra ad okot, hogy a kínai városok levegője a hazai sztenderdek szerint is rendkívül rossz: a 113 kínai város közül, amelyek levegőjének minőségét a pekingi környezetvédelmi minisztérium figyelemmel követi, 45 tartozik a hármas, vagyis a legrosszabb levegőjű csoportba, átlépve a megengedett határértékeket. Ilyen például a főváros, Peking, és egyetlen sincs a 113 között, amely a legjobb kategóriába esne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


