Lakástűz, leégett teherautó...
A Generali 20 milliárdot fizetett ki az idén vagyonkárra
A Generali Biztosító közel 20 milliárd forintot fizetett ki az idén vagyonkárokra, amelynek megközelítőleg a felét a lakásokat érintő káresetek tették ki, a napi káresetek száma megközelíti az ezret.
2012.12.20 19:00MTIAz élet- illetve a balesetbiztosítások után 3 milliárd forintot fizetett ki a társaság, míg a gépjárműkárok - a casco- és kgfb-kifizetések együttesen - 7 milliárd forint feletti tételt jelentettek. A legnagyobb károk között szerepelt egy 800 millió forintos lakástűz, egy 20 milliós leégett teherautó és egy 6 millió forint kárértékű térdszalag-szakadás.
A vagyonkárok típus szerinti megoszlásánál a vízvezetékekkel kapcsolatos problémák, az elemi károk és az üvegtörések voltak az első három helyen 2012-ben. A viharkárok az átlagos érték szerint alakultak, ugyanakkor a mezőgazdaságot jelentős aszály sújtotta, ami megjelent a kárkifizetésekben is.
A biztosító közleményében emlékeztetett arra, hogy kiépített egy olyan szakipari szervizhálózatot - kőműves, villanyszerelő, festő szakemberekkel -, akik fix áron, megbízhatóan és gyorsan dolgoznak. Így az ügyfélnek nem kártérítést fizet a társaság, hanem menedzseli a helyreállítási munkálatokat, és ezzel időt és energiát takaríthatnak meg a károsultaknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06