93 ezren kötöttek szerződést
Árfolyamgát: élénkülhet az érdeklődés a PSZÁF szerint
A vártnál kevesebb devizaalapú jelzáloghiteles lépett be eddig az árfolyam-rögzítési programba, de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élénkülő érdeklődésre számít - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
2012.12.17 11:47MTIA programba való belépésre csaknem 450 ezer ügyfél jogosult. Az október végi adatok szerint 79 ezren fizetik fix árfolyamon a törlesztőrészletüket, de ennél többen jelentkeztek, szerződést már 93 ezren kötöttek - mondta Binder István. A PSZÁF arra számít, hogy az év végén indult egy újabb hullám, mert sokan az utolsó hetekre hagyták az ügyintézést - közölte a szóvivő, hozzátéve az is, hogy "nagy valószínűséggel" március végéig meghosszabbítják az árfolyamrögzítésbe belépés határidejét.
Binder István szerint a várakozásokat alulmúló érdeklődés egyik oka valószínűleg az, hogy sok érintett nem ismeri a részleteket. Másrészt a forint nyugvóponton volt az elmúlt időszakban, és ez sokakat megnyugtathatott - tette hozzá.
Az árfolyamgát-konstrukció bonyolult ugyan, de a jelentkezés és a szerződéskötés nem, a felügyelethez az árfolyamgáttal kapcsolatban jóval kevesebb panasz érkezett, mint a végtörlesztés miatt - hangsúlyozta a szóvivő.
Binder István felhívta a figyelmet arra is: az árfolyamgátba való belépéssel átlagosan félmillió forint kamattal kevesebbet kell visszafizetni.
A szóvivő szerint sokan attól tartanak, hogy a gyűjtőszámlájukon felhalmozódó összeget a konstrukció lejártával nem tudják majd kifizetni. Binder István úgy fogalmazott: nem vállalhatatlan a teher az ügyfelek számára, a jogszabály szerint maximum 15 százalékkal nőhet meg a törlesztőrészlet a rögzítetthez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


