A politikus ellenzi az intézmények privatizálását
Tarlós: Elkeserítő lenne, ha a fürdőket is eladná a főváros
A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője azt szeretné, ha fővárosi kézben maradnának a budapesti gyógyfürdők és a strandok. Tarlós István az MTI-nek vasárnap azt mondta, ellenzi, hogy az önkormányzat privatizálja az intézményeket.
2008.06.08 19:45MTIA fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője azt szeretné, ha fővárosi kézben maradnának a budapesti gyógyfürdők és a strandok. Tarlós István az MTI-nek vasárnap azt mondta, ellenzi, hogy az önkormányzat privatizálja az intézményeket.
A fővárosi politikus azt követően nyilatkozott, hogy véleménye szerint a sajtóban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg arról, mi a szándéka a városvezetésnek az intézményekkel.
A távirati irodának nyilatkozó egyik, neve elhallgatását kérő szakember megerősítette: az intézményeket fenntartó fővárosi cég idei üzleti tervében valóban szerepel az üzemeltetési jogok, valamint több, részben használaton kívüli volt fürdőingatlan eladásának terve.
Tarlós István ezzel összefüggésben azt közölte, "ködösítés helyett" mielőbb tisztázni kell, mit értenek az értékesítendő szolgáltatási körön. Álláspontja szerint elkeserítő lenne, ha a közműcégek után a gyógyfürdőket is eladnák.
Mint mondta, ezzel a következő városvezetés eszközrendszere jelentősen beszűkülne és megszűnne, vagy nagymértékben csökkenne a főváros befolyása a szolgáltatásokra. Közölte, lehetetlennek tartja, hogy a városvezetés lassan mindent az egyre növekvő költségű metróberuházás érdekeinek rendel alá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06