Sokan elveszíhetik munkájukat
A gazdasági válsággal indokolja kivonulását a Bricostore
A gazdasági válsággal és az ebből adódó forgalomcsökkenéssel indokolta a Bricostore vezetője a kivonulást Magyarországról a vállalat Facebook-oldalán pénteken.
2012.11.16 19:19MTIPhilippe Bresson, a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója közleményében azt írta: Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért a tulajdonosok a 2013-as év elejétől arra kényszerülnek, hogy beszüntessék itteni tevékenységüket. Hangsúlyozza: a Bricostore mindent megtesz annak érdekében, hogy a tevékenysége beszüntetése előtt minden kötelezettségvállalását maradéktalanul teljesítse.
Csütörtökön a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról. A vállalat 1997-ben telepedett meg Magyarországon, jelenleg kilenc barkácsáruházat működtet Törökbálinton, Győrben, Budakalászon, Fóton, Soroksáron, Székesfehérváron, Csömörön, Szekszárdon, valamint Miskolcon.
A cég miskolci áruháza 2007 decemberében nyílt, azóta nem nyitott új áruházat Magyarországon a Bricostore. A Bricostore honlapján elérhető információk szerint a magyarországi Bricostore cégcsoport tulajdonosa a francia Bricostore Holding S.A.S. A céginformációs adatok szerint a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. vesztesége 2009 óta folyamatosan nőtt: 2009-ben több mint 740 millió, a következő évben 1,6 milliárd, majd 2011-ben már csaknem 2,2 milliárd forintos mínuszt könyvelt el. A kft. a céginfó adatai szerint 670 munkavállalót foglalkoztat.
A Bricostore a honlapja szerint további két céggel, a Bricostore Hungária Beszerzési Kft.-vel. és a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-vel van jelen Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


