Déli Áramlat
A Gazpromnál már 16 milliárd euróra becsülik a költségeket
A Déli Áramlat gázvezeték megépítésének költségét a korábbinál többre, immár 16 milliárd euróra becsülik a Gazpromnál.
2012.11.09 20:18MTIA földgázvezeték tenger alatti szakaszát építő cég, a South Stream Transport elkészült a megvalósíthatósági tanulmánnyal. Az orosz gázóriásnál erre alapozva közölték, hogy félmilliárd euróval többe kerülhet a beruházás.
Alekszej Szerebrjakov, a Gazprom projekt igazgatóságának helyettes vezetője az összeget még mindig csak előzetes kalkulációnak nevezte, mondván, hogy a pontos költségek a tenderek befejeződését követően, 2013 közepére lesznek ismertek.
Az Interfax orosz hírügynökség emlékeztet rá, hogy egy évvel ezelőtt az orosz állami gázcég Brüsszelben 10 milliárd euróra becsülte a tenger alatt vezető szakasz költségét, a szárazföldit pedig 5 és fél milliárd euróra.
Az AGI információs ügynökség birtokában lévő tervezet szerint a Gazprom Ausztriával és Görögországgal nem folytatja az együttműködést a szárazföldi szakasz építésére létrehozandó közös vállalatok ügyében.
A Prajm orosz üzleti portál azt közölte, hogy a Gazprom tervei szerint a Déli Áramlat már 2018-ban elérheti a tervezett 63 milliárd köbméteres teljesítményt. 2016-ban 15,75 milliárd köbméter földgázt szeretnének szállítani a megrendelőknek a földgázvezetéken keresztül, 2017-ben pedig 47,25 milliárd köbméterre növelik a szállítási kapacitást.
A földgázszállítások Európába 2016 első negyedévében kezdődnének.
A Déli Áramlat építésének megkezdését Oroszország fekete-tengeri partvidékén, a krasznodari területen lévő üdülőövezetben ez év decemberre jelölték ki.
Az Oroszországból a Fekete-tengeren, Bulgárián és Szerbián át Magyarországra érkező, majd Ausztriába továbbhaladó gázvezeték magyarországi szakaszáról szóló részvényesi megállapodást október 31-én írta alá Budapesten Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója Alekszandr Medvegyevvel, a Gazprom elnökhelyettesével.
A Hercegszántó és Tornyiszentmiklós közötti vezetéken keresztül Magyarország évente mintegy 30 milliárd köbméter földgázt kapna 2016 januárjától. A beruházás költsége a tervek szerint 600 millió euró, ennek 70 százalékát fedeznék hitelből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


